Sorslevelek Blog

Újévi köszöntő a mában

2018. január 01. - lukacszoli

Szeretettel üdvözöllek ezen a napon, az itt és mostban. Fontos nap ez, hiszen ma ma van. Nem tegnap, sőt, még csak a holnap sem. Ez az az időegység, az a jelenlét, amiben létezel. A holnap nem létezik. Hiszen ha létezne, holnap holnap lenne. Ám képzeld el, holnap is ma lesz. Nem hiszed el? Kérdezd meg magadtól holnap. Mindig ma van.

A mában pedig nincs volt és lesz. A mában a mostban élsz. Pontosabban ott kellene létezned, bár ez sajnos nem mindig sikerül. Hiszen hatással van ránk az, ami elmúlt. Hordozzuk a hátizsákban az eddigi cimkéket, sebeket, hegeket, bánatot. Tudatosan élve emellé bekerülnek a jó emlékek is. Boldog pillanatok, szeretettel teli megélések, örömet hozó tapasztalások. A csomagba gyakran behúzzuk azt is, ami még nincs is. A jövő terheit, a jövő emlékeit beengedjük, mintegy jóváhagyva, hogy az előrevivő energiamező inkább hátráltasson. Na nem, ebből nem kérek, te se kérj.

Bőven elég azokra a történésekre koncentrálni, amik most vannak az életedben. Tudom jól, nem függetlenedhetsz a múlttól és a jövőtől, hiszen ezek is részei annak az életfonálnak, amit napról-napra húrként pengetünk. Az autó sem a semmiben halad, helyette sokkal inkább a célja felé vezető úton. Kérdezd meg a saját belső járművedtől, amivel az Univerzumban közlekedsz, tudja-e, merre megy. Tudja, hogyne tudná. Utána kérdezd meg, fél-e már most attól, hogy a jövőben milyen és mekkora akadályokon kell áthaladnia. Dehogy fél, ő már érti, hogy elég lesz a hegyre akkor felmászni, amikor már odaért. Utána kérdezd meg, hordozza-e magában a korábbi kanyarok sodró energiáját. Dehogy hordozza. Az egyenes úton egyenesen halad, függetlenül attól, hogy tegnap még másfelé járt.

img_2126.JPG

Értsd meg, ma ma van. Tegnap is ma volt, ráadásul holnap is ma lesz.

Fogadalmak, fogadkozás, ígérgetés helyett inkább figyelj, hallgass a gondolataidra, koncentrálj a tudatosságra. Tervezz, fogalmazd meg és írd le a céljaidat. Tudd és lásd, hova jutsz el. Értsd, hogy mi miért történik és hogyan alakul a dolgok, események egymásutánisága. Gyűjts önbizalmat és hitet az önvalód megéléséhez. Vedd figyelembe a körülményeket, történéseket, de ne engedd, hogy meghatározzanak. A feladatod, hogy járj az utadon. Közben alakítsd úgy a környezetet, közeget, hangulatot, ahogy az támogat ebben. Figyeld meg, fokozatosan azok az emberek kerülnek melléd, akik ebben a segítségedre vannak. Vedd észre, ahogy kitartóan szeretetet sugárzol az Univerzumba, az életedbe megérkező szeretet is egyre több, jobb és tisztább lesz.

Merjél lenni a levésben, merjél merni a levesben.

Szeretettel,
Lukács Zoltán Gábor
Sorslevelek

A bejegyzés trackback címe:

https://sorslevelek.blog.hu/api/trackback/id/tr3313538667

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása