Érdekes érzés Indiában lenni. Amióta hazajöttem, sokaknak meséltem róla. Élménybeszámolók, könyv, írások, cikkek, könyv, blogposztok, beszélgetések, találkozók, telefonok. Több száz órát töltöttem azzal, hogy az indiai tapasztalataimmal, megéléseimmel foglalkoztam. Elképesztő, letaglózó, időnként igen túlterhelő impulzusokat kaptam ettől az országtól. Sok helyen jártam már, könnyűtől az igen nehézig mindenféle utazások vannak a hátam mögött. A tavalyi indiai hónap viszont úgy érzem, sűrűségben és intenzitásban túltesz mindegyiken.
Jöttem-mentem, gyalogoltam, autóztam, motoroztam, hajóztam, repültem, kilenc helyen laktam, számtalan templomot és szakrális helyet jártam be. Családok otthonaiban jártam, kipróbáltam az éttermeket, beszélgettem, interjúztam, fotóztam, filmeztem, közben pedig egy percig sem unatkoztam. Szeretem a pörgést, az itthoni életemben is folyamatosan történik valami. Alkotok, teremtek, táplálom a tüzet.
Közben pedig azon gondolkodom, hogy mikor megyek majd vissza Indiába. Kettős volt az élmény, időnként már-már szélsőségesen ambivalens. A fekete és a fehér nincs eléggé távol egymástól, hogy bemutassam vele a bennem lévő érzéseket. Egyrészt ott van az állandó nyüzsgés. Egy pillanatra sincs csend, ráadásul a történések szála is csak osztódik, osztódik és egyre kuszábbá válik.
Egyrészt borzasztóan rossz volt ott lenni. A kultúrsokk, kulturális különbségek, más időzóna, eltérő éghajlat. Egy ilyen utazás alaposan ki tud lökni a komfortzónából. Ilyenkor pedig azok, amik a TV-n át jópofának és egzotikusnak tűnnek, hirtelen hihetetlenül idegesítővé tudnak válni. Ehhez persze az is nagyban hozzájárul, hogy a képernyőn át, egy szerkesztett filmben a valóságtól igen távol álló képet kapunk. A filmben nincsenek ott a szagok, zajok, zsebesek, koldusok és számtalan egyéb tényező. Gondolj csak a sok rágógumi mozifilmre, ami addig tart, amíg összejön a pár, megkötik a házasságot, stb. Na de mi jön utána? Ez a hihetetlenül izgalmas rész, ami már nem feltétlenül fér bele a másfél órás mozivászonba.
Mindez pedig olyan helyzetekbe sodorhat, amik a hétköznapitól akár szélsőségesen eltérő reakciókat válthatnak ki belőlünk. Hívjuk ezt a stressz és a viselkedés egy más formájának, olyannak, amit a komfortzónán belül igen nehéz megélni. Ám tapasztalataim szerint pont ezek azok, amik rengeteget építenek a jellemen, hozzáálláson, világképen. Menj át néha egy másik dobozba, vizsgáld onnan a sajátodat. Amikor pedig ismét hazatérsz, mindent sokkal inkább a helyén tudsz majd kezelni.
Másrészt fantasztikusan jó ott lenni. Évezredes múltú szent helyek, több ezer éve gyógyítással foglalkozó központok, az isteni jelenlét megélése minden apró sejtben és részecskében. Egy-egy templomba, szakrális energiapontba belépve borzongató érzésként jár át az égiek idáig érő szeretete és mosolya. Az itt elmondott imák, teremtő gondolatok, vagy akár csak egy kósza sóhajjal elküldött érzések és energiafoszlányok innen bizony egyenesen a mennyei könyvtárak lapjaira kerülnek. Az isteni gondviselés tenyerén, mint szelíd lótuszvirágon libbensz át a nehézségeken, az angyalok a füledbe suttogják a gyógyító fuvallatok barátságos mosolyát. Közben pedig egy olyan szent épület közepén ülök, amit évezredekkel azért építettek, hogy a boldogságot, az élet szép oldalát keresők meg-megpihenhessenek egy pillanatra. Tudták, hogy jövök. Tudták, hogy te is jössz és ott leszel majd. Szeretettel várnak mindenkit, akit ide fog vezetni a sorsa. A réges-régi időkben fáradhatatlanul szorgoskodó kezek faragtak, kalapáltak évtizedeken, évszázadokon át, hogy munkájukkal a jövő zarándokainak felemelkedését szolgálják.
Ez az, ami visszahív Indiába. És a kaja, a zajok, a káosz, az egyetlen pillanatra sem csituló nyüzsgés, a dudálás, az a fránya, firlefrancos forgatag az, amit a maga furcsa módján átkozottul jó átélni.
Szeretettel,
Lukács Zoltán Gábor
Sorslevelek
