Sorslevelek Blog

Eleget küzdöttél már?

2017. augusztus 13. - lukacszoli

Magától zötyög az élet, vagy inkább te zötyögteted?

Igen, persze, tudom ám. Mindig ott vannak azok a fránya körülmények. Mert a Jóskapista úgy döntött, a főnök így rendelte, az ügyfél azt mondta. Most pedig meleg van. Tegnap hideg volt. Esik a nem esik, fúj a nem fúj. Tudom ám, igen, persze.

Az életünket alapvetően két, egymástól igen különböző irányba vihetjük.

Az egyiket úgy hívják, hogy 

Előre

A másikat pedig

Hátra

Ilyen egyszerű.

Ők a mi barátaink, akiket úgy hívnak, hogy Előre és Hátra. Te döntöd el, hogy melyikükkel szeretnél haverkodni. Arra mész, amerre nézel.

Értem én, nem ilyen egyszerű. Ám nem is sokkal bonyolultabb. Virág elvtárs óta tudjuk jól: Az élet nem habostorta, Pelikán.

img_1245_medium.JPG

Csolapuram, Dél-India, a templom kertjét locsoló bácsi. Látod, ő csak locsol a locsolójával, nem rágódik.

Nem mindig habostorta, sőt, időnként igen viharos is lehet, alapvetően a jó, a szép, a szeretet felé haladunk. Azaz arra kellene, bár ezt időnként hajlamosak vagyunk el-elfelejteni. A buddhizmus is ezt tanítja, az élet minden érzését, helyzetét és eseményét két gyökérből eredeztethetjük, szeretetből vagy félelemből.

A körülmények léteznek, ám nem feltétlenül úgy, ahogy azt elsőre gondolnánk. Figyeld meg, a hozzáállásban és a megfelelő nézőpontban van a kulcs. Amikor rossz időszakban vagyunk, nem törvényszerű, hogy folyamatosan negatív és hátráltató életeseményeken kell átmennünk. Szemlélheted alulról, úgy érezve, hogy probléma problémát követ. Ilyenkor a történések egymástól látszólag függetlenül, a te irányításod alól kicsúszva, egyre nagyobb káoszt okozva érkeznek. Ahogy kimászol az egyik gödörből, azonnal nyakig csücsülsz a másikban. Tehetetlenül várod azt a pillanatot, amikor végre véget ér a kínlódás. Természetesen ahogy a bajok automatikusan jöttek, úgy a megoldás is a saját lábán fog besétálni az életedbe. Miután lezárultak a problémák, elkezhetünk szorongani azon, mikor jön a következő hullámvölgy.

Lehetőséged van egy egészen más fajta szemléletmódra is. Ilyenkor te ülsz a lovon, nem pedig a paták taposnak rajtad.

img_1862_medium.JPG

Tandzsaur, Dél-India, táncos a Natyandzsali táncverseny gálaestjén, 2017. március

Kizárólag a te döntéseden múlik, melyik utat választod. Kezedbe veheted a gyeplőt. Megfelelő nézőpontból az összetipró hullámok lehetőséget adnak a játékosságra, kalandozásra, a kihívások megélésére. A "már megint mi történt" helyett inkább azt gondold, hogy "mi lehet a megoldás erre a helyzetre, miként hozhatom ki a legtöbbet belőle". Hiszen a siker relatív és szubjektív. Van, amikor az is nagy eredmény, ha károk nélkül megúszol egy helyzetet. A különbség egyedül abban van, hogy élő, vagy inkább döglött lovon ülve szeretnél átjutni az erdőn.

Arra koncentrálj, hogy mit tehetek meg ma! Természetesen ehhez igen hasznos, ha tisztában vagy a céljaiddal. Tudd, hogy mit akarsz, lásd, merre visz az utad. Bolyongani a mocsárban nehéz és unalmas. Céltudatosan haladni izgalmas és produktív. A lazítás és a tespedés messze nem ugyanaz.

Biztosítalak arról, hogy az élet újabb és újabb kihívásokat fog hozni. Mindezt egyáltalán nem azért, hogy rossz legyen neked. Egyszerűen most ezt kell megtapasztalnod. Ahogy sikerrel legyőztél egy mumust, újabb és újabb helyzetek érkeznek. A javaslatom a következő: Minden nap gondolkodj el néhány percig azon, mit tehetsz ma magadért és hogyan juthatsz egy lépéssel közelebb a céljaid felé.

  • hogyan fordíthatom át pozitívba ezt a helyzetet?
  • hogyan előzhetem meg, hogy újra megtörténjen?
  • mit tegyek azért, hogy legközelebb sokkal jobb változat valósuljon meg?
  • mit tegyek, hogy egy lépéssel közelebb kerüljek a boldogságomhoz?

Szeretettel,
Lukács Zoltán Gábor
Sorslevelek

A bejegyzés trackback címe:

https://sorslevelek.blog.hu/api/trackback/id/tr1012737056

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása