Delhi főterén ülök a kávézóban. Connaught Place, Starbucks. Előttem a kávé, szemben egy szék, ami üres. Talán Godot-ra várok.

Tegnap este repültem vissza Dél-Indiából, hihetetlenül nagy a kontraszt a két országrész között.
Délen én voltam a gazdag európai. Ott az egy hónapos út végéhez közeledve a zsebemben csörgő apró is végtelenül hatalmas összegnek számított. Nyilván szubjektív vélemények és megfigyelések ezek, de úgy gondolom, hogy a lehetőségekhez képest mélyen beleláttam az itteni rendszerbe. Nagyjából 20 település 30 templomában jártam, 20 család otthonában látogattam meg, rengeteg embert megismertem, sokakkal hosszan beszélgettem. A gépemen 4000 fénykép, 20 óra felvett interjú és hanganyag, több órányi videó, a fejemben végtelen mennyiségű érzés, élmény és megélés.

Szóval Dél-India. Nem mindenki szegény, de az átlagos életszínvonal igen alacsony és sokan fillérekből élnek. Egy-egy alapvető, az élethez szükséges cikk ára a mi európai világunkban nem sok, természetes, hogy meg tudjuk vásárolni. Itt, ahogy mesélték, olvastam és tapasztaltam, sokaknál egy ruhadarab megvásárlása is hónapokra szóló élményt jelent, pedig töredékébe kerül, mint nálunk. A csokoládé, édesség sokak számára erősen a luxuscikkek kategróiájába tartozik. Egyszerű ruhákban jöttem, a pólókat a New Yorkerben vásároltam 1000 Ft-ért, a cipőm Decathlonos, 3000 Ft, a papucsot 1800 Ft-ért vettem a Sportsdirectben. A többit turiból szereztem be. A spirituális központokban sok könyvet vásároltam, eleve az volt a célom, hogy amit lehet, itt fogok hagyni és szétosztogatok, hogy a vásárolt apróságok beférjenek a bőröndbe. Szóval azt hiszem, egyáltalán nem volt nagyzoló a felkészülésem. A felszerelésem jelentős részét használtan vettem, vagy kaptam.
Délen néhány beszélgetőtársam rákérdezett ezekre. Amikor mondtam, hogy ezt a pólót 1200 Ft-ért vettem, elhűlve hallgatták. Azt az arckifejezést pedig, amit a cipőm áránál láttam, soha nem felejtem el, megrendítő és megrázó volt. Megkérdezték, hogy a diktafon, amivel a beszélgetéseket rögzítem, mennyibe került. Akciósan vásároltam 28000 Ft-ért. Kétszer is meg kellett ismételni ezt a fantasztikusan hatalmas összeget.
Persze nem mindenki ilyen szegény, találkoztam tisztes jómódban élőkkel is. De sajnos úgy látom, hogy azokon a helyeken, amerre délen jártam, a többség igen szerényen kényszerül élni. Általában felváltva sírtunk. Amikor ő mesélt, én töröltem a könnyeimet, amikor nálam volt a szó, ők hüppögtek. Ez itt már csak így megy.

Tegnap reggel 5-kor keltem. Magyarországon akkor még csak éjjel fél 2 volt, nyáron 3 és fél, télen 4 és fél óra az időeltolódás. 6-kor indultunk Chidambaramból Chennaiba. 220 km, amit a túlzóan optimista tervek szerint 4 óra alatt terveztünk megtenni. A repülő csak délután 3-kor indult, de némi győzködés után sikerült meggyőzni a felolvasót, aki kísért ezen az úton, hogy induljunk 6-kor. Azt hiszem, ezt nagyon jól tettem... 2 óra késéssel érkezett, az utazás Chennaiba pedig 5 és fél órán át tartott. Futva rohantunk a reptéren a check-in pulthoz. A csomagom a közel 100 db könyv miatt, amit vettem, bőven túlsúlyos volt, még ezt is el kellett intéznünk a bejelentkezés előtt. Meséltem, hogy a hasonló Budapest-Pozsony távon nálunk háztól-házig autópálya van és ennek az időnek a töredéke alatt meg lehet tenni. Végig 140, ez számukra hihetetlen tempó.

Szóval itt ülök a kávézóban, Delhi főterén. A ruhám hasonló, mint az elmúlt napokban. Ott a zsebemben kucorgó pénzzel végtelenül gazdagnak éreztem magam. 150 Ft-ból korlátlanul megebédelhettem, a boltok alacsony árait látva nagyokat néztem. Most a Starbucksban ülök. Nagy a sürgés-forgás, a vendégek sodró lendülettel érkeznek és rendelik az igény szerint személyre szabott, különleges kávékölteményeket. Olyan ruhákat hordanak, hogy csak hatalmasakat pislogok. Felsőkategóriás outfit szinte minden vendégen, az asztalokon csúcstelefonok. A levegőben a finom parfümök és a kávé illata szálldogál. Az árak pedig... Az egy hónap alatt ez az első hely, ahol az árak ugyanolyanok, mint otthon. A magyar átlagfizetéshez képest sem kevés, de azért megfizethető, az ittenihez képest viszont elborzasztó összegek ezek. De a kávézó vendégeit elnézve ők olyan szerencsés helyzetben vannak, hogy könnyedén megengedhetik ezt maguknak. Az emeleten ülök, az üvegkorlát mellett egy bőrfotelben. Előttem egy fából készített elegáns asztal. 1000 Ft-os New Yorkeres póló, 3000 Ft-os Decathlonos rövidgatya, 1800 Ft-os papucs. Délen sokan csak bámulták a ruháimat. Itt, a kávézóban önkéntelenül is megpróbálom összehúzni magamat, elbújok a szabott öltönyök, gyönyörű kosztumok, finom bőrcipők tengerében. Hogy ez mindig ilyen-e, azt nem tudom, nem akarok általánosítani. De amit most látok, az magasan veri azt, amit Európában megszoktam.
Ott egy hétcsillagos szálloda, itt a felsőkategóriás divatmárkák üzletei, amott a legdrágább autómárkák kereskedései sorakoznak. Ismét egy másik bolygóra csöppentem. Ezek az indiai repülőgépek már csak így működnek. Amíg fent vagyunk, a felhők fölött, hipp-hopp kicserélik és megforgatják a 10 km levegő alatti nagy, színes gombócot és a leszállás után egy új világ tárul fel.

Furcsa, sokkoló és igen tanulságos megtapasztalni ezeket a végleteket.
De ugyanezt a városon belül is bármikor meg lehet élni. Reggel egy fontos ashramban voltam meditálni, egy perccel utána a bazársor forgatagába kerültem, majd a metró energiával teli sodró tömegén át keveredtem el idáig. Egyik pillanatról a másikra megváltoznak az energiák. Egyszerre csodálatos, nyomasztó és elképesztő ez a világ.

Szeretettel Indiából,
Lukács Zoltán Gábor
Sorslevelek