Új-Delhi dimenziói számunkra felfoghatatlanok. 16 millió lakó, az agglomerációval együtt 27 millió fő. A város mérete 1500 km2, Budapest háromszorosa. Az agglomerációval együtt pedig ennek a többszöröse. Számos település kapcsolódik hozzá, lényegében egy hatalmas élettér az egész. Elképesztő a nyüzsgés, a zaklatott nyugalomban dervis-táncát járó miniatűr óriás világokra kiható végtelen energiája mindenütt jelen van.

Új-Delhi, Paharganj, Main Bazaar road, Ramakrishna Ashram Marg, 2016. július, saját fotó

 
Egy héten át ennek a gigantikus ciklonnak a magjában laktam. Ott, ahol mindez egyszerre és a legerősebben hat. A bazár, a vasúti pályaudvar mellett, Pahargandzs kerületben. A kereskedők ősi utcája, ahol a keleti javak kavalkádját kínálják az erre járó érdeklődőknek. Mindent megvásárolhatunk itt. Talán ténylegesen nem létezik olyan portéka, amit ne tudnának elővarázsolni a raktáraik mélyéről.
Gondoltam, ha már Delhi, legyen a sűrűje, ráadásul itt egészen olcsón találtam szobát. Arra nem gondoltam, hogy éjszaka sem lesz nyugalom és a sodró energiák nem sok csendet nyújtanak majd a szobámban.

Az ablakon kinézve ez a kép fogadott:

Új-Delhi, Paharganj, Main Bazaar road, 2016. július, saját fotó

A plázák, üzletközpontok évezredes múltú elődje. Ruha, textil, finom kelmék. Könyvek és írások tízezreit kínáló üzletek. Hasis, fű és mindenféle kábítószerek egymás mellett, hatalmas lavórokban. Égett, avas olajban sült, felismerhetetlen formájú és eredetű finomságok. Riksa, autoriksa, taxi, kerékpár, robogó, motor, mindez egyszerre, egymás mellett, a 3-4 méter széles úton. Talán még repülő szőnyeget is lehet itt kapni.

Buszjegy, repülőjegy, hamis számla, fegyver, telefon és SIM kártya. Gyógyítók, asztrológusok, elemzők, masszőrök. "Hotelek", fogadók, éttermek, büfék. A felszolgáló így takarítja el az edényeket, amiben az étel készült:

Új-Delhi, 2016. július, saját fotó

Mellette egy borbély várja a vendégeit:

Új-Delhi, 2016. július, saját fotó

Minden furcsasága ellenére megvan a szépsége. Egy ősi energia sugárzik az egészből, amit a maga egyedi és megismételhetetlenül érthetetlen módján a szeretet és az alázat hat át. Nehéz átadni azt az érzést, ami az ott töltött idő során volt bennem. Egy hétig ennek a világnak a közepén laktam és az utam végén még négy napot töltöttem itt.

Az első napokban egy megmagyarázhatatlanul mély ellenállás és harag gyűlt össze bennem. Borzasztóan bosszantott az átláthatatlan káosz, amibe csöppentem. Egyszerűen minden érzékszervemet túlterhelte ez a környezet és nem tudtam, hogyan dolgozzam fel ezt a helyzetet. Majd hamar elkezdtem elfogadni és a végére már egészen jól átláttam. Megtanultam tisztelni. Hiába nagyon más ez, mint a mi világunk, ahogy az óvodás mondaná, ez az ő helyük, ők voltak itt előbb. Évezredek múltja, jelene és jövője jelenik meg ebben a környékben. Úgy érzem, hogy nem feladatunk megérteni, átlátni, vagy a magunkévá tenni ezt, ami itt van. Ez egy másik világ, a civilizáció egy másik arca. Ugyanannak a hegynek egy másik oldalát nézzük. Ha ők jönnének ide, a mi világunk jellegzetességeire csodálkoznának rá ugyanígy. És ez így van jól.

Szeretettel,
Lukács Zoltán Gábor
Sorslevelek

Csolapuram különleges hely, az ott töltött nap örök emlék marad. Órákon át utaztunk Csidambaramból, gigantikus 50 km-t tettünk meg. Itthoni mércével nézve ez nem sok. Főúton, néhány kisebb települést keresztezve is megvan egy óra alatt. Autópályán pedig 25 perc. Bármerre utaztunk Indiába, autóval egyszer sem sikerült megugrani a 30 km/h átlagsebességet. Csolapuramba pont egy szorgos munkanap közepén indultunk, amikor elözönlik az utat a robogósok, motorosok, traktorok, buszok, teherautók és a közlekedés egyéb lényei. A tehenek mellett kamionok legelésznek békésen. A kétsávos utat négy, vagy inkább öt párhuzamos sorban megtöltő járművek között pedig autoriksák járják dervisekhez méltó táncukat.

Az egyik faluban a heti útmenti piacot elnézve ismét előjött a gondolat, hogy hogyan is élünk mi otthon és mit jelentenek azok a helyzetek, amiket megoldhatatlan problémának látunk. Egy-egy fejlődő ország nehezebb sorsú régióiban járva hirtelen minden érték és gondolat más polcra kerül. Mondhatnám úgy is, hogy megtanít csendben maradni és gondolkodni. Amióta legalább néhány apró részletében belekóstoltam az ottani világba, szinte minden nap eszembe jut, hogy mindenkinek érdemes lenne ellátogatni egy hétre olyan helyre, ahol megismerheti ezt. Hiszem a mi világunk, a mi életmódunk globálisan nézve valahol egy szabad szemmel alig látható, aprócska icipici szelet. Iható víz, fűtés, munkalehetőség, fizetés, jobbára stabil egzisztencia, biztonságos étel, estig sorolhatnám ezeket, mind-mind olyan eleme az életünknek, amik bizony a Föld jelentős részén sokkal kevesebbeknek adatnak meg.

Szóval miután ismét bőven volt időm gondolkodni és elmélkedni, megérkeztünk Csolapuramba. A Csola-dinasztia idejéből ered a település története. Ők India egy meghatározó időszakának vezetői voltak, csúcspontjukat a 10. és a 11. században. Évezredes történet ez, amit egy pillanatra megtapasztalhattam. Bár a falut hivatalosan Csolapuramnak hívják, a helyiek gyakran az alapító uralkodó, Rádzsendra Csola nevét használják otthonuk nevéül. Ő, és apja, I. (Nagy) Rádzsarádzsa Csola uralkodása során hozzájuk tartozott a Hindusztáni-félsziget jelentős része. Birodalmuk a Maldív-szigetektől Nyugat-Bengálig, a Gangesz vonaláig terjedt. Ennek a hatalmas területnek volt az egyik meghatározó települése Csolapuram, amit a közel 500 éven át létező Pala birodalom legyőzésének emlékére alapítottak.

Az ősi nagyvárosból mára egy kicsi falu maradt, a történelmi léptékű háttérre viszont a Siva templom a mai napig emlékeztet. Ez India egyik legnagyobb temploma, a kor hindu építészetének megfelelően dravida stílusban épült.

Bár számos évezredes helyre jutottam el errefelé, számomra ez volt az egyik legerősebb. Népszerű hely, ahol ennek ellenére kivételesen nem a nyughatatlan tömeg sodrását tapasztaltam. Végre volt idő elcsendesedni néhány órára. Itt szemlélődni, meditálni, áramlásba kerülni rendkívüli érzés. Kinyílnak a belső érzékelők és energiacsápok. Olyan, mintha a lelkem és szellemem mélyebb rétegei is kinyítnák először óvatosan az ablakot, majd az ajtót. Amikor pedig megérezték, hogy milyen a hely tisztasága és energiája, nevetve szaladnak elő sütkérezni.

A templomban egy hosszú szertartáson vettem részt, áldó, tisztító, tudást és energiákat behívó rítusok sorozatán. A bejárat előtt a Nandi, avagy a bika áll, a tekintete Sivával találkozik az oltáron. Megvédi és tisztán tartja az energiákat, védőburkot teremt a szent hely fölé.

 A templomban nem volt szabad videózni, de felvettem nektek néhány percet a szertartás hangjaiból.

Néhány keresetlen szó, miután kijöttem a templomból:

A békét, szeretetet, elfogadást éreztem itt. A saját pálmalevelelmben, sorslevelemben megjelent, hogy el fogok ide jutni, megható volt megélni ezt a pillanatot.

Amikor egy szertartáson körülöttem ülnek a felolvasók, akik elhoztak ide, velem szemben a papok állnak, olyan kép, ami örökre megmarad. Kántálnak, imádoznak értem, a ceremónia lépései során érzem, ahogy mélyül és tisztul az energia bennem és körülöttem. A homlokomon színes szent porokból és szent hamuból húzott jelképek, a nyakamban rózsafüzér, énekelnek a panditok, mindent elöntő forróság áramlik a levegőben. Történik valami, megtörténik, velem, értem, nekem és a feladataimért.

Szeretettel,
Lukács Zoltán Gábor
Sorslevelek

Delhi főterén ülök a kávézóban. Connaught Place, Starbucks. Előttem a kávé, szemben egy szék, ami üres. Talán Godot-ra várok.

Tegnap este repültem vissza Dél-Indiából, hihetetlenül nagy a kontraszt a két országrész között.
Délen én voltam a gazdag európai. Ott az egy hónapos út végéhez közeledve a zsebemben csörgő apró is végtelenül hatalmas összegnek számított. Nyilván szubjektív vélemények és megfigyelések ezek, de úgy gondolom, hogy a lehetőségekhez képest mélyen beleláttam az itteni rendszerbe. Nagyjából 20 település 30 templomában jártam, 20 család otthonában látogattam meg, rengeteg embert megismertem, sokakkal hosszan beszélgettem. A gépemen 4000 fénykép, 20 óra felvett interjú és hanganyag, több órányi videó, a fejemben végtelen mennyiségű érzés, élmény és megélés.

Szóval Dél-India. Nem mindenki szegény, de az átlagos életszínvonal igen alacsony és sokan fillérekből élnek. Egy-egy alapvető, az élethez szükséges cikk ára a mi európai világunkban nem sok, természetes, hogy meg tudjuk vásárolni. Itt, ahogy mesélték, olvastam és tapasztaltam, sokaknál egy ruhadarab megvásárlása is hónapokra szóló élményt jelent, pedig töredékébe kerül, mint nálunk. A csokoládé, édesség sokak számára erősen a luxuscikkek kategróiájába tartozik. Egyszerű ruhákban jöttem, a pólókat a New Yorkerben vásároltam 1000 Ft-ért, a cipőm Decathlonos, 3000 Ft, a papucsot 1800 Ft-ért vettem a Sportsdirectben. A többit turiból szereztem be. A spirituális központokban sok könyvet vásároltam, eleve az volt a célom, hogy amit lehet, itt fogok hagyni és szétosztogatok, hogy a vásárolt apróságok beférjenek a bőröndbe. Szóval azt hiszem, egyáltalán nem volt nagyzoló a felkészülésem. A felszerelésem jelentős részét használtan vettem, vagy kaptam.
Délen néhány beszélgetőtársam rákérdezett ezekre. Amikor mondtam, hogy ezt a pólót 1200 Ft-ért vettem, elhűlve hallgatták. Azt az arckifejezést pedig, amit a cipőm áránál láttam, soha nem felejtem el, megrendítő és megrázó volt. Megkérdezték, hogy a diktafon, amivel a beszélgetéseket rögzítem, mennyibe került. Akciósan vásároltam 28000 Ft-ért. Kétszer is meg kellett ismételni ezt a fantasztikusan hatalmas összeget.
Persze nem mindenki ilyen szegény, találkoztam tisztes jómódban élőkkel is. De sajnos úgy látom, hogy azokon a helyeken, amerre délen jártam, a többség igen szerényen kényszerül élni. Általában felváltva sírtunk. Amikor ő mesélt, én töröltem a könnyeimet, amikor nálam volt a szó, ők hüppögtek. Ez itt már csak így megy.

Tegnap reggel 5-kor keltem. Magyarországon akkor még csak éjjel fél 2 volt, nyáron 3 és fél, télen 4 és fél óra az időeltolódás. 6-kor indultunk Chidambaramból Chennaiba. 220 km, amit a túlzóan optimista tervek szerint 4 óra alatt terveztünk megtenni. A repülő csak délután 3-kor indult, de némi győzködés után sikerült meggyőzni a felolvasót, aki kísért ezen az úton, hogy induljunk 6-kor. Azt hiszem, ezt nagyon jól tettem... 2 óra késéssel érkezett, az utazás Chennaiba pedig 5 és fél órán át tartott. Futva rohantunk a reptéren a check-in pulthoz. A csomagom a közel 100 db könyv miatt, amit vettem, bőven túlsúlyos volt, még ezt is el kellett intéznünk a bejelentkezés előtt. Meséltem, hogy a hasonló Budapest-Pozsony távon nálunk háztól-házig autópálya van és ennek az időnek a töredéke alatt meg lehet tenni. Végig 140, ez számukra hihetetlen tempó.

Szóval itt ülök a kávézóban, Delhi főterén. A ruhám hasonló, mint az elmúlt napokban. Ott a zsebemben kucorgó pénzzel végtelenül gazdagnak éreztem magam. 150 Ft-ból korlátlanul megebédelhettem, a boltok alacsony árait látva nagyokat néztem. Most a Starbucksban ülök. Nagy a sürgés-forgás, a vendégek sodró lendülettel érkeznek és rendelik az igény szerint személyre szabott, különleges kávékölteményeket. Olyan ruhákat hordanak, hogy csak hatalmasakat pislogok. Felsőkategóriás outfit szinte minden vendégen, az asztalokon csúcstelefonok. A levegőben a finom parfümök és a kávé illata szálldogál. Az árak pedig... Az egy hónap alatt ez az első hely, ahol az árak ugyanolyanok, mint otthon. A magyar átlagfizetéshez képest sem kevés, de azért megfizethető, az ittenihez képest viszont elborzasztó összegek ezek. De a kávézó vendégeit elnézve ők olyan szerencsés helyzetben vannak, hogy könnyedén megengedhetik ezt maguknak. Az emeleten ülök, az üvegkorlát mellett egy bőrfotelben. Előttem egy fából készített elegáns asztal. 1000 Ft-os New Yorkeres póló, 3000 Ft-os Decathlonos rövidgatya, 1800 Ft-os papucs. Délen sokan csak bámulták a ruháimat. Itt, a kávézóban önkéntelenül is megpróbálom összehúzni magamat, elbújok a szabott öltönyök, gyönyörű kosztumok, finom bőrcipők tengerében. Hogy ez mindig ilyen-e, azt nem tudom, nem akarok általánosítani. De amit most látok, az magasan veri azt, amit Európában megszoktam.
Ott egy hétcsillagos szálloda, itt a felsőkategóriás divatmárkák üzletei, amott a legdrágább autómárkák kereskedései sorakoznak. Ismét egy másik bolygóra csöppentem. Ezek az indiai repülőgépek már csak így működnek. Amíg fent vagyunk, a felhők fölött, hipp-hopp kicserélik és megforgatják a 10 km levegő alatti nagy, színes gombócot és a leszállás után egy új világ tárul fel.

Furcsa, sokkoló és igen tanulságos megtapasztalni ezeket a végleteket.
De ugyanezt a városon belül is bármikor meg lehet élni. Reggel egy fontos ashramban voltam meditálni, egy perccel utána a bazársor forgatagába kerültem, majd a metró energiával teli sodró tömegén át keveredtem el idáig. Egyik pillanatról a másikra megváltoznak az energiák. Egyszerre csodálatos, nyomasztó és elképesztő ez a világ.

Szeretettel Indiából,
Lukács Zoltán Gábor
Sorslevelek

Delhiben járva meglátogattam a Kutub Minárt. Különleges energiájú, világörökségi védelem alatt álló szent hely ez. A méretes komplexum közepén a minaret áll, 72,5 m magas. A világ legmagasabb minaretje Marokkóban található, 200 m magas, de az nem téglából készült.

A Kutub Minárt több mint 800 éve, 1193-ban rendelte el az építését Kutbuddin Ajbak, Delhi első muszlim vezetője. A legenda szerint a korábban itt álló dzsainista templomokat lebontották és annak a tégláiból készült ez a muszlim imatorony. A cél az volt, hogy magasabb legyen, mint az afganisztáni jami minaret. A torony tetejére 399 lépcsőfokon át lehet feljutni, de 20 éve lezárták, azóta a belseje nem látogatható.

Egy hosszú, városnéző nap borzasztóan meleg délutánján érkeztünk ide. Az eddigi helyeken mindenhol volt külön sor a külföldieknek, de itt nem találtuk. Közel egy órányi izzasztó és tikkasztó sorbanállás után odajött egy biztonsági őr és elvezetett az épület másik oldalán lévő pénztárhoz. Mint a tapasztalataim szerint eddig sajnos Indiában mindenhol, itt is a pénz az úr. Helyieknek 20, nekem 500 rúpia volt a belépő. Ezek a központi helyeken államilag meghatározott, fix árak. A Taj Mahalnál például 50 és 1000 volt az ár. Bosszantóan sok, ez a rendkívüli pénzközpontúság nagy csalodás nekem.

A minaret területére lépve meglepődve láttam, hogy fiatal ölelkező párok vannak a parkban mindenfelé. Indiában a párok gyakran csak az esküvőn találkoznak először, addig egymás arcát sem láthatják. Akik pedig az elrendezett helyett a szerelmi házasságot választják, gyakran semmilyen támogatást nem kapnak a szülőktől, onnantól lényegében kitaszítottként élik az életüket. A helyi szokások szerint a szerelmesek nem mutatkoznak együtt nyilvános helyen, ezért is volt érdekes ez a látvány. Az érintésre szüksége van az embernek, de mivel a párjukkal inkább csak otthon találkoznak, teljesen természetes, hogy a fiúk kézenfogva járják az utcákat.

A minaretet körülvevő épületek és a park ma főleg közösségi helyként funkcionál. Az egykori sírok, emlékhelyek, ősi épületek között pezsgő nyüzsgés van, gazdag állatvilággal. Bármerre néztem, fekete és tarka madarak, mókusok, itt-ott majmok próbáltak eltűnni a perzselő nap elől.

Szeretettel Indiából,
Lukács Zoltán Gábor
Sorslevelek

A pálmalevelek működéséről, az elmúlt évek tapasztalatairól és az indiai utamról könyvet írok. November 4-én jelenik meg, már most előrendelhető. Itt találod a könyv részleteit, kattints rá.

Motoszkál a fejemben egy szó hosszú napok óta. Egy olyan szó, ami sok mindent megtestesít, ami itt Indiában nincs:

Krumplifőzelék

Tiszta víz, főzés, biztonságos és friss étel, nyugodt evés, tányér, evőeszköz, fazék, tűzhely, higiénia.

Nem a nagy dolgok hiányoznak, hanem az egészen picikék. India nagyon kettős. Annyi és olyan erejű élmény, impulzus ér, hogy egy nap felér legalább tízzel. A serpenyő egyik felében ott van az évezredes történelem, az emberiség és a spiritualitás bölcsője, fantasztikusan csodálatos szépségű és energiájú szent helyek. Templomok, kegyhelyek, hegyek, völgyek, óceánpart. Kedves, békés, szelíd, nyugodt emberek. A bili másik felében viszont ott van a folyamatos káosz, dudálás, kosz, zaj, büdös, hőség, az irdatlan páratartalom. A két oldalt összefőzve pedig bár nyomokban finom az étel, érződik, hogy valahogyan nem az igazi.

Tudod, mint amikor a menzán a kaja rendben van, de a szellőzőrendszer bűze és az a fránya szőrszál a fasírtban mégsem engedi, hogy úgy istenesen jól tudjál lakni.

Az első héten a kultúrsokk és a gigantikus eltérések szinte minden nyűgjét megszenvedtem. Hasmenés, azonnal visszakacsintó falatok, kiszáradás, állandó izzadás. Többször meg is sérültem, elvágtam mindkét kezem, csúnyán megrántottam a térdem, elestem, leestem, beleestem, volt itt kérem minden. Most, két és fél hét után valamennyire akklimatizálódtam. Este, amikor már csak zimankós 30 fok van, már-már a fázás jeleit tapasztalom. A folyamatos dudáláson többször nevetek, mint szidnám. Automatikusan fertőtlenítem a kezem, miután megfogtam valamit.

Furcsa trófea, de azt azért nem sokan mondhatják el magukról, hogy beleestek a Taj Mahal vizesárkába.

Ráálltam arra, hogy szigorúan egy dolgot csinálok egyszerre, jobb nem kombinálni ebben a világban. Előveszem a telefont, lefertőtlenítem, leteszem az asztalra, ahol tölteni fogom. Visszamegyek a táskámhoz, kiveszem belőle a töltőt. Odamegyek az asztalhoz, bedugom a telefonba, majd végül abba a fali izébe is, amiből kábelek lógnak, néha álmában szikrázik egy picit és a kinézete alapján talán hívhatnánk dugaljnak is. Egyszerre egy lépés, az a biztonságos.

Olyan útra indultam, ami bőven tartogat kihívásokat. Bár nem egyedül terveztem jönni, az élet végül így sodort ide. Mesebeli világvége falvakban járok, ahol az európai ember ritka madár. Másfél hete nem láttam olyat, aki láthatóan külföldi.

Szóval millió szép élmény van, amiket fotók ezrein örökítek meg. És az átélt érzések. Olyan örök tapasztalatok ezek, amik egész életre, vagy életekre nyújtanak tanulást, tanulságot és tapasztalatot.

De azért vannak dolgok, amik nagyon tudnak hiányozni ebben a világban, a bolygónak ezen a felén.

Az egyik ilyen például a krumplifőzelék. Na meg a mama spenótja.

Szeretettel Indiából,
Lukács Zoltán Gábor
Sorslevelek

A pálmalevelek működéséről, az elmúlt évek tapasztalatairól és az indiai utamról könyvet írok. November 4-én jelenik meg, már most előrendelhető. Itt találod a könyv részleteit, kattints rá.

Július 24-én, vasárnap 12 órától a Spirituális Börzére, a tápiószentmártoni Kincsem Lovasparkba hívlak téged, ahol élő előadásom lesz Indiából, az egyik vezető felolvasó központjából. A facebook eseményben minden részletet megtalálsz, gyere el, nagyon izgalmas lesz. A rendezvény mindkét napján megtalálod a Sorslevelek standot.

A felolvasások előtt röviden el szoktuk mesélni a vendégeinknek, hogy mire számítsanak, hogy épül fel a folyamat, mi vár rájuk és néhány szóban bemutatjuk a pálmalevelek történetét és működését. Itt az egyik képen a chidambarami templom látható. Dél-India apró városa ez, korábban sosem hallottam róla, pedig a levelek történetének egyik legfontosabb állomása. Amikor mutatjuk a képét a vendégnek, mindenki a méretein, az energiáján és a színek elképesztő kavalkádján álmélkodik.

Azt mondják, hogy itt mindig is szent energiájú hely volt. Ez az egyik olyan pont a Földön, ahol az Akasha, a végtelen égi információs mező becsatlakozik. Az Akashába mindannyian betekinthetünk, van, aki kevésbé, van, aki mélyebben. Azt mondják, hogy innen jönnek az álmaink, a tudás, az emlékeink, a megérzések, a déja vu érzése. Pont a napokban olvastam, hogy a legújabb kutatások szerint az emlékeink valójában sehol sincsenek. Egyszerűen nem található az a felület a kis okos fejecskénkben, amire rá lehetne mutatni, hogy nicsak, ide kerültek az évszámok a történelemkönyvből. A cikk szerint nem konkrét emlékeket tárolunk, hanem egy érzéseken és érzelmeken keresztül levetített képet, ami az előhívások sorozatával egyaránt rögzül és változik. Arra viszont továbbra sincs magyarázatunk, hogy az a végtelen mennyiségű információ hová kerül és honnan jön elő akár egyetlen szempillantás alatt. Talán ez az Akasha.

Voltak a történelem során olyan tanítók, gyógyítók és mesterek, akik mélyebben is betekintést nyertek ide. Látók, látnokok, vezetők, segítők. Van, aki csak elmegy az ajtó előtt. Van, aki bekukkanthat a kulcslyukon, vagy akár az ajtót is kinyithatja résnyire. És voltak, akik pedig nem csak hogy feltárták az ajtót, de be is mehettek és ott végtelen mélységben kutakodhattak. Ők a maharishik, akiktől a levelek származnak. Évezredekkel ezelőtt írták le, ami láttak, ezekből a levelekből kaphatunk igen pontos útmutatást és előrejelzést az életünkre.

Az ő munkásságuk Chidambaramhoz és a környező településekhez kötődik. Az Indiában töltött egy hónap több mint felében ezeket a szent helyeket járom. Meglátogatom a templomokat, keresem és kutatom a rendszer gyökereit és működését. Bár évek óta, amióta a pálmalevelekkel foglalkozom, folyamatosan ott motoszkált a fejemben a gondolat, hogy egyszer szeretnék eljutni ide, egy percig sem kételkedtem benne, hogy lesz rá módom. A saját leveleimben egyértelműen megjelent, hogy ennek az évnek a derekán meglátogatom azokat az ősi szent helyeket, ahol a maharishik éltek és alkottak. Hát kérem, most itt vagyok.

Néhány napja a chidambarami templomban jártam. Érdekes, különleges élmény volt. Lenyűgöző, monumentális méretű. Téglalap alakú ez a spirituális központ, a négy bejárat a négy égtáj felé nyílik. A bejáratokat négy hatalmas torony jelzi. Ez az ő nyelvükön gopuram, ami rokona a kobra szónak. A papucsot még a gopuram előtt letettük, ide szigorúan mezitláb, tisztán, tiszta gondolatokkal szabad belépni. Az udvarra érve más világban találtam magam. Míg kint észvesztő káosz, dudálás, kosz és zűrzavar uralkodik, bent a béke és a nyugalom az úr. Mindenfelé ücsörgő, gondolkodó, meditáló embereket látok. Látszik az energiájukon, hogy rácsatlakoztak egy szent erőre és abból töltekeznek. A belső udvaron számos kisebb épület van. Különböző templomok, kegyhelyek, szentélyek ezek. Mindegyik egy-egy istenség valamely minőségét testesíti meg. Az oltároknál papok, gyógyítók várják a híveket, ide járulva oldást és áldást nyerhetünk. A központ legfiatalabb épülete is legalább 1300 éves. A hely gyökerei az eredettörténete szerint 6500 évvel ezelőttre nyúlnak vissza.

Középen a templom központja van. Az épületeken belül csend és nyugalom uralkodik, itt már fényképezni sem szabad. A központi épületen közel 15 perc alatt értünk körbe. Ez egy belső zarándoklat, számos állomással. Az egyes szentélyek imáit elmondva érezhetően mássá válik a világ. Azt mondják, hogy aki itt bent hal meg, az azonnali feloldozást nyer és közvetlenül a Mennybe megy.

Sok olyan zarándok jár ide, akinek a léte keserűséggel telt. Aki végigmegy a belső úton, új szívet kap Istentől, a szertartásokat követően az élete kedvezőbb, jobb, boldogabb irányba megy. Itt eszembe jutott az Új szívet adj című keresztény ének, amit gimnáziumban oly sokszor énekeltünk. Felvettem nektek a belső út hangjait, hallgassátok békével és szeretettel:

Potyogtak a könnyeim rendesen, végtelen energiát és összekapcsolódást éreztem odabent. Az út végén a paptól áldást és oldást kaptam, ez a pillanat örök emlék marad. Semmi máshoz nem hasonlítható, nem evilági érzés ez. Rengeteget adott a templomban eltöltött néhány óra. Még mindig nem értem teljesen, hogy hogyan jöhettek létre a pálmalevelek, de már kezdem tisztábban látni az érthetetlent.

A pálmalevelek működéséről, az elmúlt évek tapasztalatairól és az indiai utamról könyvet írok. November 4-én jelenik meg, már most előrendelhető. Itt találod a könyv részleteit, kattints rá.

Szeretettel Indiából,
Lukács Zoltán Gábor
Sorslevelek 

A buszon ülök éppen, Agrából Delhibe, már ötödik napja vagyok Indiában. Érdekes érzések kavarognak bennem, 15 perce jöttem ki a Taj Mahalból. Reggel fél 6-kor találkoztunk Delhiben a Rama Krishna Ashram metrómegállónál. A busz menetrend szerint 5:45-kor indult (volna) a 3-as kaputól. Felkészültem rá, hogy késni fog, Indiában a tapasztalataim szerint az idő fogalma más dimenzióban létezik, mint nálunk. Talán ahogy forog a Föld, folyamatosan nyújtja a nagy égi órarugót, ezért mire elér ide, az 1 percből 10, a fél órából 2 óra lesz. A busz 6:55-kor gördült be, 7:10-kor indultunk. Ezzel alapvetően nem lett volna baj, számítottam rá. Azért voltam kicsit türelmetlen, mert éjszaka egy percet sem sikerült aludni, helyette inkább a wc-n múlattam a drága pillanatokat. Mondhatom úgy is, hogy fenemód szédültem, gyenge voltam és azt kívántam, hogy bár ne jönne a busz, majd elmegyek oda augusztus elején, amikor újra Delhiben leszek.

Agra alig 210 km-re van Delhitől. Nagyjából Budapest-Pozsony távolság. Azt az autópályán másfél óra alatt szoktam megtenni. Itt a busszal hat órát utaztunk. AC busz, a légkondi miatt bent nagyjából 19 fok van, míg kint közel 40. Érdekes érzés a hőségben megfázni.

Agrába érve először az erődöt néztük meg, erről később majd részletesebben is írok.

Innen a Taj Mahalhoz mentünk. Már amikor az erődből megpillantottam a távolban, a könnyek szépen óvatosan elkezdtek előbújni. Olyan erők és energiák vannak itt, amit még talán sosem tapasztaltam.

A legtöbb helyen a helyiek belépője 30 rúpia (130 Ft), külföldieknek 500 (2100 Ft). A Taj Mahalnál 1000 rúpiát kellett fizetnem. Méretes sarc, de ha azt nézem, hogy itt vagyok és láthatom ezeket a csodás helyeket, nyilván nagyon megéri. Mivel a kaja fillérekbe kerül és most amúgy is csak kekszet eszem, messze a belépőkre költöttem eddig a legtöbbet.

A bejáratnál beültünk egy ránézésre legalább 40 éves elektromos buszba. A Taj Mahal 1 km-es körzetében nincs légszennyezés, hogy megőrizzék a színét. Ez egészen a kapuig vitt. Itt egy gyönyörű kertbe lépve a jobb oldalon egy hatalmas vörös épület volt. Ennek az árkádjain átmenve pedig feltárult előttem a Taj Mahal. Ez igazi szemnyomogatós élmény. Évszázadok, évezredek ereje és energiája, tisztelet és szeretet, alázat mindenhol. A Föld egy olyan központi energiacsomója lehet ez a szent hely, ami nagy hatással van a világ működésére. Hirtelen nem számított a gyötrő hőség, az orrfacsaró bűz, a folyamatos zajtenger, az állandó zaklató dudálás és csengetés, a hullámzó tömeg. Egy pillanatra megállt az idő és egy nagyon különleges érzés érkezett.

Eljutottam hát ide.

A kerten át bementünk a mauzóleumba. Itt hosszú sor állt és a katonák folyamatos sípszóval terelték a látogatókat. Jó lett volna egy percre elmélyedni itt, de még megállni sem volt lehetőség. Gyorsan elrebegtem néhány áldást kérő gondolatot és indultunk is tovább.

Most egy Krisna templomba megyünk, hosszú még az út, éjjel 1-re érünk vissza Delhibe.

Lukács Zoltán Gábor

Elkezdődött hát a nagy utazás. Az ágyon ülök éppen az isztambuli szobámban. Az ideút kalandosra sikerült, végül nem is ott szálltam meg, ahol terveztem.

Este 8-kor indultam Budapestről, helyi idő szerint, egy óra időeltolódással 23:20-ra értem Isztambulba. Hatalmas repülőtér ez az Atatürk, megdöbbentő volt látni a méreteit. A leszállás előtt közel fél órán át mentünk körbe-körbe. Az ablakon kinézve úgy láttam, hogy nagyon lassan süllyedünk, sorbaállunk a landoláshoz. Úgy nézett ki, mint a zöldségesnél a kassza előtt. Hosszú spirálban várakoztak a repülők, kicsivel egymás után. A pocakjában mind több száz embert és a motyóját cipeli, akik már nagyon utaznának tovább. Igen, tovább, a repülőtér népét elnézve ez inkább elosztó-, mint célállomás. Millióféle ember, ezernyi náció. Isztambul szusszant egy nagyot, kifújja a levegőt és amikor újra lélegzetet vesz, a világ minden tájáról húzza magához az utazókat.

Hatalmas terület, futni szerencsére nem kellett, még volt 35 percem, hogy elérjem az utolsó metrót. A metró a reptér bejáratánál indul, 25 perc alatt értem ki. Innen valamivel több mint fél órát utaztam az 1-es vonal végállomásáig. Yenikapi station. Ahogy itt kiléptem az utcára, elindítottam az egyik telefont, de közel fél óra volt, mire megtalálta a GPS jelet. Bár internetem itt nincs, térképpel el vagyok látva. A Nokia Here alkalmazásban ingyenesen letöltöttem egész Törökországot és Indiát. Jel nélkül persze nehéz, főleg, mivel utcatáblákat se nagyon találtam hirtelen. Ráadásul a hostel nem konkrét címet adott meg, hanem egy hat utca által körülhatárolt tömböt.

Elindultam valamerre, amerre éreztem. Soha nem jártam még itt, így hát a belső iránytűmben bíztam. Keskeny utcák, amik fölé a sötét éjszakában végtelen magasnak tűnő házak borulnak. Közvilágítás itt nincs, az éjszakába dübörgő és füstölő utcai étkezdék fénye és energiája éltet mindent. Papucsos helyiek, szandálos turisták, hangos zene, éttermek, dudáló autók, taxik hegyei. Ázsiai forgatag. Jöttem-jöttem, amerre gondoltam. Hogy hol vagyok, azt pontosan még nem tudtam. A belső megérzést követtem, a kereszteződésekben mindig arra fordultam, amerre a keleti irányt éreztem. A hostel a keleti parthoz közel van, az Ayasofia melletti utcában.

Picit azért ijesztő volt. Nem is ez a jó szó, talán inkább egy nagyon intenzív érzés. Azt éreztem, hogy mennem kell, egy pillanatra sem szabad megállni. Itt vagyok valahol, az isztambuli sikátorokban éjjel egykor. A hátamon minden vagyonom, a táskában laptop, okoseszközök, minden, ami a könyvíráshoz szükséges. Modern zarándokút ez, vándordiák lettem, aki a szelek szárnyán járja be a világot.

Ahogy kikeveredtem a sodró forgatag áramlásából, elkezdtem biztonságban érezni magam. Persze az angyalok, égi védelmezők folyamatosan velem vannak, minden rendben van.

Amikor már hosszabb ideje keveregtem az Ayasofia környékén és az ötödik megkérdezett járókelő sem tudta, hogy hol van ez a hely, felhívtam a foglalásban kapott számot. Egy álmos hang vette fel, aki nem tudott rólam. Ráadásul nemrég kezdett itt, nem tudta elmagyarázni, hogy hogyan jutok el oda. A belső megérzésemre hallgattam, elindultam valamerre és az ötödik keresztutca után láttam, hogy ott áll az ajtó előtt Mohamed, akivel telefonálok.

A recepción ülve derült ki, hogy két épületük van, egymástól kb másfél kilométerre, ezért nem adtak meg pontos címet. Amelyiken a telefon csöng és ahol ülök éppen, nem az, ahova a foglalásom szól. Hatágyas szobába foglaltam 6 euróért. Választanom kellett, hogy újra elindulok az éjszakába, vagy 19 euróért itt maradok. Nem sok kedvem volt már újra elindulni, hajnali fél 3-kor. Kértem hát az itteni szobát. Így fel tudom tölteni az eszközeimet, van normális fürdő és nyugodtan tudok aludni.

De elég a szóból, nem is mecsetelem tovább a helyzetet, pakolok és körülnézek a környéken. Kék mecset, Ayasofia, Topkapi palota, Grand Bazaar. Négy szabad órám van, utána indulok is vissza a repülőtérre. Este 8-kor szállok fel Delhi felé, ottani idő szerint reggel 4:35-re érek oda.

A Delhiben élő felolvasónk jön értem a repülőtérre. Innen sietünk majd a belváros felé, mert keződnek a felolvasások. Most én nem tolmácsolok, de a TV másik oldaláról integetni fogok.

Most pedig megyek és felfedezem a kölyökkoromban olvasott középkori magyar mondákban szereplő törökök bizánci történeteinek helyszínét. Csókollak benneteket hát Konstantinápolyból.

Szeretettel,
Lukács Zoltán Gábor
Sorslevelek

Eljött végre a nap, amit hónapok óta izgatottan vártam. Este felszállok a repülőre és irány India! Olyan utazásra indulok, amit már nagyon régen vártam és tervezgettem. Hogy mire számítsak, nem is igazán tudom. Talán az a legjobb, ha megpróbálom félretenni minden elvárásomat és igyekszem megélni azt a számtalan életre szóló élményt és tapasztalást, ami vár rám.

Hálásan köszönöm a rengeteg támogatást az összes segítőmnek, a családomnak és mindenkinek aki mellettem állt és támogatott a szervezés, felkészülés során. Egy ekkora utazást egyedül talán nem is igazán lehet összehozni.

Az utam célja, hogy anyagot gyűjtsek a készülő könyvemhez. Évek óta kutatom a pálmalevelek működését, közel 1000 felolvasáson vettem részt. A tapasztalataimat, élményeimet írom meg és részletesen bemutatom a pálmalevelek működését.

Szeretettel várlak a Sorslevelek című könyvem bemutatójára, ami 2016. november 4-én lesz Budapesten. Nézz be a honlapunkra, ahol megtalálod a könyv részleteit. Itt tudsz jelentkezni a könyvbemutatóra és az előrendelés is elindult. Az első 500 előrendelőnek egy apró szent ajándékot hozok majd Indiából, amit mindenkinek a bemutaton fogunk átadni.

Az utam tervezett menetrendje:

Ma Isztambulba megyek, ahol lesz egy egész napom körülnézni.

Holnap este repülök tovább Új-Delhibe. Meglátogatom az itt élő felolvasóinkat, a könyvem kapcsán interjúzom velük.
Egy hét múlva, 14-én repülök a dél-indiai Csennaiba. Találkozom a többi felolvasónkkal. Felkeresek számos ősi szent templomot, a pálmalevél könyvtárakat és beszélgetek a levelek guruival és őrzőivel. Több templomban is lesz lehetőségem szertartásokon részt venni, talán ezt várom a leginkább.

Csidambaramban leszek egy hétig, ez a pálmalevelek szent világának egyik legfontosabb szellemi központja. Itt van az Akasha temploma, azt mondják, hogy ez egy olyan pont, ahol a Föld össze van kötve a végtelen információs mező energiáival.

Innen Vaitheeswaran Koilba megyek egy újabb hétre. Ez az a falu, ahol minden elkezdődött. A pálmalevelek eredettörténete szerint az első ilyen kéziratokat több mint 6000 éve írták. A maharishik, a leveleket létrehozó mesterek itt születtek, itt éltek. Olyan családokat látogatok meg itt, akik több száz, vagy ezer éve foglalkoznak pálmalevelek olvasásával.

Az utam Tandzsaurba vezet tovább, ahol az egyik legnagyobb és legrégebbi templomba megyek. Itt van az egyik legjelentősebb pálmalevél könyvtár, ezt a tamil állam gondozza.

A Tandzsaurban töltött napok után visszautazom Csidambaramba, ahonnan majd Delhibe fogok visszarepülni.

Delhiben elindulok egy futóversenyen, majd lesz még néhány fontos interjúm.

Augusztus 3-án repülök haza, tele élménnyel, fényképpel, hangfelvétellel és videóval.

Az egy hónap során terveim szerint 20 interjút készítek, közel 60 szakrális helyet látogatok meg és végtelen mennyiségű szép élménnyel és érzéssel gazdagodom.

A beszámolóimat a Sorslevelek facebook oldalán és itt, a blogon találjátok majd.

Szeretettel,
Lukács Zoltán Gábor
Sorslevelek

Nagy utazásra készülök. Több év vágyakozás, munka, felkészülés és tervezés után végre eljött az ideje. Kilenc évvel az afrikai utam után most elutazom Indiába egy egész hónapra. Szeretném még mélyebben, alaposabban megismerni a szent pálmalevél kéziratok rendszerét és működését.

Könyvet írok a levelekről, hat és fél éve kezdtem el kutatni a témát. Közel 1000 felolvasáson vettem részt. A szekrényben telejegyzetelt füzetek sora áll. Oldalak ezrei, tele gondolatokkal, kérdésekkel, válaszokkal és felismerésekkel.

Két éve született meg az utazás ötlete, azóta tervezem, szervezem. Hetek óta éjjel-nappal ezen dolgozom. Szent emberekkel, mesterekkel, gurukkal lesz lehetőségem interjút készíteni. Betekintést nyerhetek a belső szentélyek, a könyvtárak mélységeibe. Olyan csodás helyszínekre juthatok el, ahova eddig csak nagyon kevesen látogathattak el.

Olyan felolvasókkal találkozom, akiknek a családja évszázadok és generációk hosszú sora óta ezzel foglalkozik.

Bejárom Tamil Nadu szent templomait. Beülök a szentély mellé és az isteneknek is felteszem a kérdéseimet. Hiszen ez a szent dolog, amivel foglalkozunk, nem emberi és nem földi eredetű. Istentől származik, a legfelsőbb, szent tudásból.

Két és fél hét múlva fogom a hátizsákomat, beindítom a bőröndöm motorját és nekivágok a nagy utazásnak. Közben igyekszem folyamatosan tudósítani. Szeretném, hogy ti is betekintést kapjatok a megélt érzésekbe, élményekbe. Az internet lehetőségeinek függvényében napi szinten szeretnék élménybeszámolót, képeket, videókat küldeni nektek.

Itt találjátok majd a beszámolókat:
http://facebook.com/eletemlevele

http://sorslevelek.hu

http://sorslevelek.blog.hu/tags/india_2016_nyar

Szeretettel,
Lukács Zoltán Gábor
Sorslevelek